Így találhatod meg az álommunkahelyed

Nos, készen van a forgatókönyved? Akkor keresned kell egy producert, aki meglátja a fantáziát a filmedben és finanszírozza azt! Azaz egy munkáltatót, aki meglátja, hogy mit nyerhet ő veled és megfizeti a munkád egy jó jövedelemmel.

Nem ismersz jó producereket (munkáltatót, munkahelyet, lehetséges főnököt)?

Vagy egyáltalán nem ismersz producert?

Ismersz ugyan, de nem tudod, hogyan győzhetnéd meg, hogy finanszírozza a filmed?

Ha ismersz is egy-két munkáltatót, munkahelyet, lehetséges főnököt, biztosan létezik még sok másik is, aki szóba jöhet, ezért neked is hasznos lesz a mai bejegyzésem, amely arról szól, hogy hogyan találd meg azokat a cégeket és pozíciókat (akár cégen belül!), amelyeknél az álommunkahelyedre lelhetsz.

Milyen munka való nekem? – az álommunkahely

Remélem, hogy elkészült a legalább 30-40 elemet tartalmazó listád. Végül hagytam rá időt bőven, amiért bocsánatot kérek! (Azt kell mondjam, hogy túlvállaltam magam az elmúlt két hétre és egyszerűen nem maradt már agyam a blogbejegyzés elkészítésére.) De remélem, hogy kihasználtad ezt az ajándékba kapott plusz időt és már tökéletesen tisztában vagy vele, hogy mely képességeidet szeretnéd és tudod hasznosítani egy olyan munkában, amelyre igazán vágysz.

No de álljunk meg egy szóra.

Azt tudod, hogy milyen munkára vágysz igazán?

Milyen munka való nekem? - 2: Mi tenne boldoggá?

Ha az előző bejegyzésben feltett utolsó kérdéseim bármelyikére (amelyek arra vonatkoztak, hogy készen állsz-e a változásra) igennel válaszoltál, akkor az út, amelyet magad előtt látsz, alapvetően az alábbiak valamelyike lehet:

-   megláttad, hogy mit tehetsz te magad annak érdekében, hogy a jelenlegi munkahelyeden (újra) jól érezd magad, vagy

-   úgy döntöttél, hogy eljött a váltás ideje.

Ha az előző blogbejegyzésem sok-sok kérdésére adott (magadhoz) őszinte válaszod következtében jutottál el a változtatás gondolatáig, akkor szívből gratulálok neked, mert az azt jelenti, hogy szembe mertél nézni a félelmeiddel! És ezzel egyben ki is húztad a problémád, vagy az előtted álló megoldandó feladat méregfogát.

 

Mit szeretnél?

Ez esetben már látod, láthatod, hogy mi volt a legnagyobb akadálya annak, hogy lépj. A következő lépcsőfok, hogy tudd, mit szeretnél egészen pontosan és konkrétan ahelyett, amiben most vagy.

Ha nem vagy tisztában azzal, hogy mi az, amiben sikereket szeretnél elérni; amivel nyugodt életet teremthetsz magadnak és a családodnak; amit biztos, rendszeres munkaként szívesen végzel; amiben megmutathatod erős, határozott jellemedet, akkor honnan tudod, hogy amibe belevágsz, abban megtalálhatod majd a boldogságodat?

Közös gyökereim Weöres Sándorral

Ma 100 éve született ismert költőnk, többek között a „Bóbita Bóbita táncol” („A tündér” címmel) és sok más gyermekvers szerzője. Bár születési helyeként mindenütt Szombathely olvasható, oda csak megszületni ment a kórházba, de szülőfaluja Csönge volt, a kicsi, de annál jobban szeretett kisközség Kemenesalján, Vas megyében.

Az a Csönge, amiről ő maga fogalmazza: „E tájékhoz minden idegszálammal hozzáfortam... innen viszek mindent a verseimbe, szín-, alak, vonal és főleg hanghatásokat."

Az a Csönge, amely egyben az én édesanyám, nagynénéim, nagyszüleim és sok más rokonom szülőfaluja is. Nagypapám tegnap este is saját élményeket mesélt a költőről, akit a faluban csak Cina néven emlegettek / emlegetnek.

Abban a faluban, ahol valaha magam is nyaraltam és máig ott élő rokonaimhoz évente ellátogatunk néhányszor. Abban a faluban, amely a költő 100. születésnapján, 2013. június 23-án az ország közepévé vált – legalábbis mi, a 100. évfordulón ott ünneplők így éreztük. Engedjétek meg, hogy ebben a bejegyzésemben a mai napi benyomásaimat, élményeimet örökítsem meg. (Ígérem, előző bejegyzésem folytatása sem marad el!)

Milyen munka való nekem?

Nem érzed jól magad a munkahelyen? Elkeserít, ha arra gondolsz, hogy azt a munkakört, foglalkozást, amelyet évek óta végzel, még sokáig folytatnod kell? Nem szereted a munkatársaidat és/vagy a főnöködet egyenesen utálod? Egyre inkább nehezedre esik nap mint nap felkelni és bemenni a munkahelyedre? Nehezen alszol el és rémálmokból riadsz éjszaka, mert kilátástalannak érzed az előtted álló napot?

Ha csak egyet is tapasztaltál valaha a fentiek közül, akkor mindez bizonyára az életed egyéb területeire is kihat már. Tehát sürgős megoldásra van szükséged.

A boldogság titka - Indiai mese

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázsládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett. Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell. 

Egy kísérlet szerint csúnyábbnak látjuk magunkat, mint mások minket

A videót, amely mai bejegyzésemet inspirálta, biztosan sokan láttátok már, hiszen közel 55 milliószor nézték már meg a legnagyobb videómegosztón. Én még csak ma kaptam hírt róla.

Az Attraction, a brit tehetségkutató és a célok

Bye Alex minden idők 3. legjobb Eurovíziós helyezése után ezen a hétvégén újabb magyar siker született. Sőt, még nagyobb, még világra szólóbb: az Attraction nevű árnyékszínház megnyerte a Britain’sGot Talent tehetségkutató műsort, a Csillag születik produkció angol verzióját, amely – mondanom sem kell – világszerte sokkal ismertebb, mint magyar párja.

Táncról lévén szó, különösen fontos a szívemnek ez az eredmény és mint – azt gondolom – minden magyar, én is nagyon büszke vagyok most rájuk. Szívből gratulálok a csapatnak!

Mit tanulhatunk tőlük?

Árvíz – Jobb félni, mint megijedni?

A márciusi hóhelyzet után ismét összefogásra késztet bennünket a természet. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem most mindenki bizonyítja, egytől-egyig, hogy sokat tanult mind a hóhelyzet, mind a korábbi árvizek és egyéb természeti katasztrófahelyzetek tapasztalatából.

Jobb félni, mint megijedni?

Van lehetőséged! Van lehetőséged?

Volt egy csoporttársam a coaching tanfolyamon, Judit, akinek sokszor eszembe jut az egyik mondata:

„Valahogy nekem mindig szerencsém volt, mindig jöttek a lehetőségek az életemben.” Néhány példát is hozzátett.

Én is mondhatnék ilyen példákat, hiszen alapvetően én is szerencsésnek érzem magam. Pl.: „Szerencsém volt, mert jött egy lehetőség, hogy kimenjek dolgozni Londonba.”

Vagy: „Szerencsém volt, mert egy olyan tánccsapat része lehettem, amelynek emlékei, kapcsolatai, tapasztalatai még ma is meghatározzák életemet”

Vagy: „Szerencsém volt, mert ugyanazon a munkahelyen végigjárhattam a lehetséges ranglétrát”

De azt például nem mondhatom: „Szerencsém volt, mert itt vagy ott összetalálkoztam a társammal”

Nagyon megmaradt bennem Judit mondata, mert akkorra már a tanfolyamon is sokat tanultam önmagamról, az emberek működéséről , az esélyekről és lehetőségekről és azt válaszoltam Juditnak:

„Szerintem ez pont fordítva van: a lehetőségek mindenkinek jönnek, csak van, aki nem él velük, de te megragadtad őket!”

Elgondolkozott egy kicsit és azt mondta: „Igazad van!”

Azóta magamat és az életemet is nagyon másképp látom: Biztosan csak a szerencsén múlott? Vagy azon, hogy mindig is úgy éreztem, a Jóisten a tenyerén hordoz?

Ez utóbbiban még mindig biztos vagyok, de hiába hordoz a Jóisten a tenyerén, ha én azt nem veszem észre! Ha NEM ÉLEK a megkapott lehetőséggel! Mint egyik kedvenc viccemben az „egyszeri ember”:

Hogyan fogadd a kritikát?

Van egy oldal, amelynek napi bejegyzéseivel indítom és fejezem be minden napomat. Rendhagyó módon most "idegen tollakkal ékeskedem": ebben a bejegyzésemben a tegnapelőtti, a tegnapi és a mai bejegyzésük rövidített változatát hoztam nektek:

Hogyan fogadd a kritikát?

  

A bírálat jobb emberré formálhat, ha a következő három dolgot teszed:

Gyermeki őszinteség

Mikor múlt héten nagyszüleimhez utaztam, a vasútállomáson összefutottam egyik rokonunkkal, aki a kisóvódás csoportjával volt kint vonatokat nézni. Miközben pár szót váltottunk, az egyik kislány hozzám fordult és kedvesen megjegyezte:

„Milyen szép a szád!”

Se többet, se kevesebbet.

Hogy ez milyen jól esett! :) Annyira, hogy elhatároztam, visszamegyek gyereknek – legalábbis a pozitív őszinteségben. És mindenki mást is erre buzdítok!

Vakok vagy gyengénlátók vagyunk?

Facebook olvasóim már tudják, hogy pénteken és szombaton egyik kedves barátnőm és társai tréning vizsgáján vettem részt, mint alany. Úgy tudtam, konfliktuskezelés lesz a téma, de az csak az egyik rész volt, ezen kívül kommunikáció, esélyegyenlőség, és bizalom témakörben is sok érdekes szituációs játékot játszottunk, új ismereteket, élményeket szereztünk.

Fantasztikusan jól éreztem magam és rengeteg olyan ismeretet, benyomást, élményt hoztam, amelyet szeretnék veletek is megosztani lassanként, itt a blogban.

Még egyetemista koromban vettem részt egy hasonló két napos tréningen, ahol először találkoztam azzal a feladattal, amikor párban dolgozva az egyik vezeti a csukott szemű másikat úgy 5 percig, majd cserélnek. A bizalomról szól ez a kis gyakorlat.
 

Azóta sok-sok hasonlót csináltam – ezt is a táncórákon, a tánccsapatban, tánc közben. Hol a fiú, hol a lány szeme volt csukva. Imádtam! Annyira élveztem teljességgel rábízni magam a másikra. Sokat tanultam ezekből a gyakorlatokból, nem is annyira a bizalomról, mint inkább a követésről a táncban. A fiúk sokszor mondták egy-egy buliban, hogy azt érzik, kiolvasom a szemükből a következő figurát. Azt hiszem, így is volt.:) De ezt a képességemet veszítettem el, amikor csukva volt a szemem. Így nem indultam egy töredékpillanattal sem előbb, mint ahogy ők jelt adtak a kezükkel. De mennyire más élményt adott csukott szemmel a tánc! Pár ujj érintéséből tudni, hogy merre indulj, mit lépj, vagy épp mikor állj bele egy mozdulatba. Rábízni magad totálisan a másikra.

Szó=szó?

Előző bejegyzésemben említettem, hogy mióta coacholok, különösen feltűnt, hogy mennyiszer nem ugyanazt értjük szavakon.

Mondok egy példát. Egyik ügyfelem az első beszélgetésünk elején közölte, hogy szeretne strukturáltabb lenni. Én még eléggé kezdő coach voltam, még nem tudatosult bennem, hogy hiába értem én a szót magát, nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk alatta, ezért nem kértem, hogy fejtse ki, mit ért ezalatt. De aztán, ahogy beszélgettünk tovább, kezdtem egyre jobban megismerni, kialakult az az érzésem, hogy nála strukturáltabb embert nem is ismerek. Mit szeretne akkor megtanulni?

Amint felmerült ez a gyanúm, kértem tőle egyfajta definíciót. Bevallom, az eredmény még engem is meglepett. Miközben próbálta megmagyarázni a szó jelentését, ő maga jött rá arra, hogy amit el szeretne érni strukturáltság címszó alatt, az tulajdonképpen vagy lehetetlen vagy megkerülhetetlen. Mennyire másról beszélgettünk azután, mint addig!

Olyannyira nagy meglepetés volt nekem is ez a példa, hogy hiába fordul elő hasonló eset szinte minden coaching beszélgetésben, azok már nem voltak rám ekkora hatással – csak a beszélgetőpartneremre. Mert azóta automatikusan magyarázatot kérek. :)

Sokszor alapszavakon, egyszerű mondatokon is mást és mást értünk, ahányan vagyunk!

De honnan lehet észrevenni…

Legyél magyar-magyar tolmács!

Van egy már-már legenda, ami időről-időre előkerül a társaságban. 2006-ban 2 nagyon kedves barátommal nyaraltam együtt. Mindannyian a korábban már itt, a blogban is említett Bohém Boogie formációs tánccsapat tagjai voltunk, ők is jól ismerték egymást, jóban voltak, de azért én voltam az összekötő kapocs. Az volt az első közös nyaralásunk, de nagyon jól kijöttünk egymással, pedig voltak kalandjaink az út során.

Ezen a nyaraláson sokszor előléptem magyar-magyar tolmáccsá. Ebből lett mára „legenda”. Ugyanis egy idő után már röhögtünk, amikor ők ketten beszélgettek, próbálták megmagyarázni egymásnak, amit épp gondolnak, szinte vitatkoztak, mikor én közbeszóltam: „Szerintem ugyanazt mondjátok. Móni szerintem ezt úgy érti, hogy …, Peti pedig úgy, hogy…” Elmondtam tartalmilag ugyanazt, amit ők, csak más szavakkal, azaz fordítottam magyarról magyarra, mire ők mindketten helyeseltek, hogy „igen, tényleg így értettem” és rájöttek, hogy tényleg ugyanazt mondták.

Ezen a nyaraláson ez mindennapos volt és azóta is mindig felemlegetjük, valahányszor a táncos társaságban újra magyar-magyar tolmácskodok. Mert erre azóta is szükség van! Ugyan ha nem tenném, akkor sem lennének nagy viták, annál szelídebb a csapat, legfeljebb kellemetlen érzéseket hagyhatna a meg nem értettség. De ha van rá egyszerű ellenszer, miért ne használjuk? Nem igaz? :)

Mióta coacholok, különösen feltűnt, hogy mennyiszer nem ugyanazt értjük szavakon. Alapszavakon is! Néha szükségünk volna magyar-magyar tolmácsra a mindennapjainkban! Mennyi vitát, veszekedést, félreértést, fölösleges szócsatákat spórolhatnánk meg vele! Akarsz te is magyar-magyar tolmács lenni? Nem kell hozzá nyelviskolába járni, csak olvass tovább! :)

Sok munka = eredmény?

A 2013-as tanácsadói konferencián Fodor Valéria előadásában tette fel ugyanezt a kérdést, melyhez egy OECD kutatási eredményt is mellékelt:

Amint látszik, az országonkénti éves munkaórák mennyisége nem függ össze az országok teljesítményével. (Bár a GDP-t sokszor az országok jóllétének mutatójaként emlegetik, a teljesítményt méri – még ha nem is pontosan, – hiszen az a végső felhasználásra szánt termékek és szolgáltatások összességének értéke.)

Országok szintjén tehát egyértelműen kimutatható, hogy a sok munka NEM egyenlő az eredménnyel. És mivel az országok eredménye sok-sok egyéni eredményből tevődik össze, nagy általánosságban elmondható ez az egyéni teljesítményekre is. Egyetértesz?

Szabadság, teljesség, önkifejezés... – Mi ez?

Tegnap volt a tánc világnapja.

Bemutatkozómban említettem, hogy nagyon szeretek táncolni. Fennállása alatt (6 évig) tagja voltam a Bohém Boogie formációs tánccsapatnak. Gyönyörű évek voltak. Sok-sok oka volt ennek, de ahogy – készülve erre a bejegyzésre – olvasgattam a tánccal kapcsolatos idézeteket, rájöttem, hogy a tánc maga az élet.

Mikor láttál utoljára kéményt?

Az elmúlt időszakban több helyről is arra bíztattak, hogy figyeljek a körülöttem lévő világra. Nem, nem ilyen nagy dorgálás módjára, hogy például engedjek el másokat az úton, vagy legyek tekintettel mások érzéseire, vagy hogy ne legyek önző. Mindezekre magam is törekszem – néha több, néha kevesebb sikerrel.

Olyan szempontból hívták fel a figyelmemet erre, hogy vegyem észre a világ apró szépségeit:

• a madárcsicsergést
• a napsütést
• egy szépen kidolgozott erkélyrácsot
• az egyre sarjadó füvet
• a másik mosolyát, örömét
• a horgas orr érdekességét (és semmi esetre sem negatív értelemben!!!)
• a frissen vágott fű illatát
• egy finom levesben rejlő harmóniát
• az elvégzett munka örömét
• az előttem tornyosuló feladatokban rejlő lehetőségeket
• és még hosszan sorolhatnám

Kinek volna több joga panaszra?

Gondolkoztál valaha azon, hogy mi lett volna, ha karok nélkül születsz? Vagy lábak nélkül? Vagy ha egy betegség vagy baleset következtében veszíted el végtagjaid valamelyikét?

Bohém Boogie

Bevallom, nekem volt már eszemben ilyen gondolat. Leginkább akkor, amikor intenzíven táncoltam a Bohém Boogie tánccsapat tagjaként. És leginkább ebben az összefüggésben: „Én nem bírnám ki tánc nélkül!” Aztán általában rögtön meg is állapodtam magammal: hallottam már a kerekesszékes tánccsapatról: akkor is lenne megoldás! Persze nem ugyanaz, de mekkora nagy lehetőség abban az átlagostól eltérő állapotban. Hála Istennek, azóta sem történt velem semmi, ami elvehetné tőlem a tánc örömét. Nekem az élet más területein kell megküzdenem nehézségekkel.

Nick Vujicic-nak se keze, se lába. Így született. Talán hallottál róla, hogy a múlt hét végén Magyarországon járt és több helyen is tartott előadást. Nekem is volt szerencsém jelen lenni az egyiken. Elmesélte, hogy a szülei nagyon szerették és mindig is egyenrangúként kezelték. De amikor bekerült az iskolába, mindenki őt csúfolta. Karokért és lábakért imádkozott. Aztán egy ponton úgy érezte, nem bírja tovább. Véget akart vetni az életének. Bele akarta fojtani magát 15 cm vízbe! Micsoda elkeseredés! Volt már ilyenben részed neked is? Mert lehet, hogy van kezed és lábad, de neked is lehettek, lehetnek kilátástalan időszakok az életedben. Mit szoktál ilyenkor tenni?

Mit tett Nick?

Segítség! Hová tűnnek az álmaim? – nem csak nőknek!

Véletlenek, vagy sokkal inkább a Jóisten keze nyomán belecsöppentem Vida Ágnes könyvbemutató sorozata tatai rendezvényének a szervezésébe: Üzletanyu születik

Ágiról kb. két éve hallottam először, az utóbbi hónapokban pedig mindenfelől a nevébe ütköztem. Gyakorlatilag azt is mondhatnám, egyenes út vezetett ahhoz, hogy egymásba botoljunk. :)

Ági már sokaknak segített babanevelési témákban, illetve abban, hogyan lehet gyermekek mellett is megállni a helyünket a munkaerőpiacon – valahogyan másképp, mint ami az embereknek általában először az eszébe jut.

Ági ugyan nem coach, de az a fajta pszichológus, aki jövőbe tekint, aki téged is előre visz lelkesedésével, látásmódjával, ötleteivel. Tehát coaching szemléletmódot képvisel. :)


Kihívások gyermekekkel

Olvasd tovább, ha neked is jól jönne a segítség, hogy egy nagy lépést tégy az álmaid felé!

Én és a keresztfiam