Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2013. június 10., hétfő

Az Attraction, a brit tehetségkutató és a célok



Bye Alex minden idők 3. legjobb Eurovíziós helyezése után ezen a hétvégén újabb magyar siker született. Sőt, még nagyobb, még világra szólóbb: az Attraction nevű árnyékszínház megnyerte a Britain’sGot Talent tehetségkutató műsort, a Csillag születik produkció angol verzióját, amely – mondanom sem kell – világszerte sokkal ismertebb, mint magyar párja.

Táncról lévén szó, különösen fontos a szívemnek ez az eredmény és mint – azt gondolom – minden magyar, én is nagyon büszke vagyok most rájuk. Szívből gratulálok a csapatnak!



Mit tanulhatunk tőlük?


Bizonyára táncot is szívesen tanítanak a fiúk-lányok, de van ennek a győzelemnek egy olyan üzenete, amely mindenkinek ugyanolyan hasznos lehet, függetlenül attól, hogy táncban, sportban, kőműveskedésben vagy cégvezetésben szeretnénk helyt állni. (Ki-ki helyettesítse be saját szakmáját, hobbiját, tehetségét, stb.)

Az, hogy ha tudod, mit akarsz és folyamatosan teszel érte, keresed az oda vezető utat, akkor előbb-utóbb célba érsz!

A Britain's Got Talent döntőjében


Az Attraction-nek könnyű volt?

Ugyan, dehogy! A magyar Csillag születikben is próbálkoztak még 2007-ben, az első szériában, de a 2. válogatón kiestek.
Feladták, mondván, ez nem tetszik a közönségnek? NEM, DEHOGY! Megpróbálták Németországban. Ott már a „számosított” 24. helyen végeztek. De hitték, amit csinálnak, az még ennél is értékesebb. Adni akartak az embereknek! Szép élményeket, hitet, örömteli vagy éppen megható pillanatokat.

De nem csak hittek magukban, tettek is a sikerért! Mert azt senkinek nem adják könnyen.
-          Ültek a babérjaikon? NEM, DEHOGY! Ha az elmúlt 6 évben nem is mindig, de az utóbbi hetekben már minden nap 10-12 órát próbáltak.
-          Ragaszkodtak ötletük minden egyes eleméhez? NEM, DEHOGY! Nem kellett az embereknek a humoros, csak a kéz- és lábfejet, valamint kalapot mutató show? Hát akkor változtassunk! A játék a fényekkel maradt, de a humort érzelmekre és történetre cserélték. Az emberek imádják a történeteket, meséken nőttünk fel és felnőttként is szívesen olvassuk, nézzük őket, a humort viszont nem egyformán értjük.
-          Külföldre akarnak költözni? NEM, DEHOGY! De hitték, az út, néha nem egyenes! Mertek nagyot álmodni és a külföldi lehetőséget használták arra, hogy itthon is ismertek, Elismertek legyenek.

 Az Attraction a Csillag születikben 2007-ben


Minél konkrétabb a célod, annál biztosabb a siker!

“Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.”
/Seneca/

Az Attraction tudta, hogy mit akar elérni. Én nem tudom, erről még nem olvastam, de ők tudták!*
Lehetett ez akár a hírnév. (Nyilatkozataik alapján én nem hiszem, hogy ez volt.)
Lehetett az, hogy adjanak az embereknek a produkcióik által: szeretetet, örömöt, élményt, stb.
Lehetett az, hogy abból tudjanak tisztességesen megélni, amit szeretnek.
Lehetett az, hogy mindebből még meg is tudjanak gazdagodni.
Lehetett az, hogy bebizonyítsák családtagjaiknak, a tánc is egy tisztességes foglalkozás.
Lehetett az, hogy példaképek legyenek mások számára.
És még sok-sok egyéb céljuk is lehetett.

A lényeg nem az, hogy mi hajtotta, motiválta őket a siker felé, nem is az, hogy téged mi motivál a saját vágyad elérésében, hanem az, hogy azt te magad tudd! Fogalmazd meg! A legjobb, ha le is írod. Minél konkrétabban, annál biztosabb, hogy eléred.

Mert ha konkrétan tudod, hogy mi felé tartasz, akkor hamarabb megleled az oda vezető utat is. Ez olyan, mint amikor kapaszkodsz fel a hegycsúcs felé. Néha légvonalban távolodsz tőle, sőt, egyenesen a hátad mögött van a cél. De te mégis tudod, hogy jó irányban vagy, mert a szerpentin, amin haladsz, mégiscsak a csúcsra visz.





Álmodj nagyot, írd le és indulj el. Még ma! Menj előre, amíg el nem éred!

A tudás, tehetség, lehetőség és a jó példa mindenkinek adott! Te is lehetsz sikeres!


* Már tudom, hogy mi motiválta Szűcs Zoltánt, az Attraction csapat vezetőjét, mi volt az ő álma. Tegnap este, még a repülőtéren nyilatkozott róla: "hogy egyszer eljut majd a produkció oda, hogy megkapja a megfelelő nyilvánosságot".



Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
 
+36-20-421-1371
aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése