Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2013. május 21., kedd

Vakok vagy gyengénlátók vagyunk?



Facebook olvasóim már tudják, hogy pénteken és szombaton egyik kedves barátnőm és társai tréning vizsgáján vettem részt, mint alany. Úgy tudtam, konfliktuskezelés lesz a téma, de az csak az egyik rész volt, ezen kívül kommunikáció, esélyegyenlőség, és bizalom témakörben is sok érdekes szituációs játékot játszottunk, új ismereteket, élményeket szereztünk.

Fantasztikusan jól éreztem magam és rengeteg olyan ismeretet, benyomást, élményt hoztam, amelyet szeretnék veletek is megosztani lassanként, itt a blogban.


Még egyetemista koromban vettem részt egy hasonló két napos tréningen, ahol először találkoztam azzal a feladattal, amikor párban dolgozva az egyik vezeti a csukott szemű másikat úgy 5 percig, majd cserélnek. A bizalomról szól ez a kis gyakorlat.
 
Azóta sok-sok hasonlót csináltam – ezt is a táncórákon, a tánccsapatban, tánc közben. Hol a fiú, hol a lány szeme volt csukva. Imádtam! Annyira élveztem teljességgel rábízni magam a másikra. Sokat tanultam ezekből a gyakorlatokból, nem is annyira a bizalomról, mint inkább a követésről a táncban. A fiúk sokszor mondták egy-egy buliban, hogy azt érzik, kiolvasom a szemükből a következő figurát. Azt hiszem, így is volt.:) De ezt a képességemet veszítettem el, amikor csukva volt a szemem. Így nem indultam egy töredékpillanattal sem előbb, mint ahogy ők jelt adtak a kezükkel. De mennyire más élményt adott csukott szemmel a tánc! Pár ujj érintéséből tudni, hogy merre indulj, mit lépj, vagy épp mikor állj bele egy mozdulatba. Rábízni magad totálisan a másikra.



Ugyanezt az élményt fogalmaztam meg a tréning gyakorlat után is: bár csukva van a szemem, néha mégis többet „látok” a világból. A gyengénlátók is használják ezt a szót az érzékelésre, mert azzal, hogy elveszted a látásod, felerősíted a hallásod, a tapintásod, a szaglásod – néha az ízlelésed is és „látsz”. Más dimenzióját is észreveszed a körülötted lévő világnak.
Edit, a párom ebben a feladatban megszagoltatott velem két virágzó bokrot is, pár másodperc különbséggel. Milyen érdekes volt érzékelni a két illat jelentős különbözőségét!
Vagy megfogni egy csigát! :) Igen, azt is kaptam a kezembe, anélkül, hogy tudtam volna, mit kapok. Be volt húzódva a házába, de épp úgy fogtam meg, hogy a nyálkás részéhez értem. Ezt nyitott szemmel biztosan sohasem tettem volna meg, bár nem irtózom ezektől a kis élőlényektől. De megbíztam abban, aki adja, hogy nem akar nekem rosszat. Így a bizalom révén megtapasztalhattam egy olyan élményt, amit sohasem élhettem volna meg enélkül! Köszönöm, Edit, hogy bíztál bennem annyira, hogy kitárj számomra egy másik világot! Köszönöm!



http://www.bevezetem.hu/cikk/vakok-es-gyengelatok-reszere-biztositott-autotesztelesi-lehetoseget-ford
A kép forrása*
Ajánlom mindenkinek, próbálja ki legalább egyszer, ha nem is táncban, de legalább a lakásban, vagy a kertben, a megszokott élettérben, ahol senki sem látja, a párjával, gyermekével, szülőjével ezt a gyakorlatot.
Mennyire bíztok meg egymásban?
Mennyire ismeritek egymást?
Mit tudtok a másikról?
Hogyan viselkedtek vezető és vezetett helyzetben?
Melyiket bírjátok jobban?
Melyikben érzitek otthon magatokat?
Mit tudtok a benneteket körülvevő világról?

Ez mind-mind kiderülhet egy ilyen kis rövid gyakorlatból, sőt, még sok minden más is. Beszéljétek meg az élményeiteket utána. Mondjatok ki mindent, ami eszetekbe jut. A legabszurdabb dolgokat is. Először az egyik beszéljen, azután a másik. Ne szóljatok közbe, hanem figyelmesen hallgassátok meg egymást és fogadjátok el mindazt, amit mond, amit ő érzett, tapasztalt. Az az övé! Szíve-joga!
Ha másképp néztek egymásra ezután, szívesen veszem, ha élményeiteket velünk, velem is megosztjátok!

Figyelem! A bizalommal nem ér visszaélni, ez a játék nem arról szól! Köszönöm, hogy tiszteletben tartod!

Volt már hasonló élményed? Mit tennél hozzá mindahhoz, amit én elmeséltem nektek?


* A kép forrása




Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
 
+36-20-421-1371
aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése