Tartozom egy(néhány) vallomással

Hol is kezdjem? Régóta nem olvashattatok tőlem új bejegyzést, a hozott anyag is ritka volt. Ennek életem egy nagy változása volt az oka: újra kijöttem Londonba. De nem, nem kell megijedni, nem hagyom ott sem a coaching szakmát, sem Magyarországot, sem Tatát. Csak épp az út egy kis vargabetűt ír.

Olvashattátok itt a blogon (pl. ITT és ITT), hogy éltem már itt egyszer. Sok-sok élménnyel, tudással, felismeréssel tértem haza, úgy gondoltam, örökre. De az élet közbeszólt. Jött egy lehetőség, hogy visszajöjjek dolgozni ugyanoda, ahol korábban is. És kisebb-nagyobb mérlegelés után úgy döntöttem, ez az út beleillik a hosszútávú terveimbe.

Visszalépés vagy előrelépés?

„Ha változást akarsz, állj ki a sorból!”

Kedves olvasóim!

Ma könnyű dolgom van, mert „csak” egy linket hoztam.

Háttérinfóként: tagja vagyok a Facebook-on egy zárt csoportnak, ahol sok olyan ember van, aki maga akar tenni a boldogulásáért és nem elsősorban másoktól várja a segítséget. Ebben a csoportban volt tegnap és ma egy jelentősebb véleményváltás, amelyről egyik társam blogbejegyzést szült, benne az én szavaimmal is. Minden szavával egyetértek!

Ajánlom szeretettel nektek is a bejegyzést és a Biggiedesign többi posztját is. Olvassátok olyan szeretettel, ahogy az enyéimet is szoktátok!  :)

http://biggiedesign.blogspot.hu/2013/08/ha-valtozast-akarsz-allj-ki-sorbol.html

Ezt a képet is tőle hoztam:

Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
 

+36-20-421-1371

aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko

Milyen munka való nekem? – az álommunkahely

Remélem, hogy elkészült a legalább 30-40 elemet tartalmazó listád. Végül hagytam rá időt bőven, amiért bocsánatot kérek! (Azt kell mondjam, hogy túlvállaltam magam az elmúlt két hétre és egyszerűen nem maradt már agyam a blogbejegyzés elkészítésére.) De remélem, hogy kihasználtad ezt az ajándékba kapott plusz időt és már tökéletesen tisztában vagy vele, hogy mely képességeidet szeretnéd és tudod hasznosítani egy olyan munkában, amelyre igazán vágysz.

No de álljunk meg egy szóra.

Azt tudod, hogy milyen munkára vágysz igazán?

Az Attraction, a brit tehetségkutató és a célok

Bye Alex minden idők 3. legjobb Eurovíziós helyezése után ezen a hétvégén újabb magyar siker született. Sőt, még nagyobb, még világra szólóbb: az Attraction nevű árnyékszínház megnyerte a Britain’sGot Talent tehetségkutató műsort, a Csillag születik produkció angol verzióját, amely – mondanom sem kell – világszerte sokkal ismertebb, mint magyar párja.

Táncról lévén szó, különösen fontos a szívemnek ez az eredmény és mint – azt gondolom – minden magyar, én is nagyon büszke vagyok most rájuk. Szívből gratulálok a csapatnak!

Mit tanulhatunk tőlük?

Van lehetőséged! Van lehetőséged?

Volt egy csoporttársam a coaching tanfolyamon, Judit, akinek sokszor eszembe jut az egyik mondata:

„Valahogy nekem mindig szerencsém volt, mindig jöttek a lehetőségek az életemben.” Néhány példát is hozzátett.

Én is mondhatnék ilyen példákat, hiszen alapvetően én is szerencsésnek érzem magam. Pl.: „Szerencsém volt, mert jött egy lehetőség, hogy kimenjek dolgozni Londonba.”

Vagy: „Szerencsém volt, mert egy olyan tánccsapat része lehettem, amelynek emlékei, kapcsolatai, tapasztalatai még ma is meghatározzák életemet”

Vagy: „Szerencsém volt, mert ugyanazon a munkahelyen végigjárhattam a lehetséges ranglétrát”

De azt például nem mondhatom: „Szerencsém volt, mert itt vagy ott összetalálkoztam a társammal”

Nagyon megmaradt bennem Judit mondata, mert akkorra már a tanfolyamon is sokat tanultam önmagamról, az emberek működéséről , az esélyekről és lehetőségekről és azt válaszoltam Juditnak:

„Szerintem ez pont fordítva van: a lehetőségek mindenkinek jönnek, csak van, aki nem él velük, de te megragadtad őket!”

Elgondolkozott egy kicsit és azt mondta: „Igazad van!”

Azóta magamat és az életemet is nagyon másképp látom: Biztosan csak a szerencsén múlott? Vagy azon, hogy mindig is úgy éreztem, a Jóisten a tenyerén hordoz?

Ez utóbbiban még mindig biztos vagyok, de hiába hordoz a Jóisten a tenyerén, ha én azt nem veszem észre! Ha NEM ÉLEK a megkapott lehetőséggel! Mint egyik kedvenc viccemben az „egyszeri ember”:

Legyél magyar-magyar tolmács!

Van egy már-már legenda, ami időről-időre előkerül a társaságban. 2006-ban 2 nagyon kedves barátommal nyaraltam együtt. Mindannyian a korábban már itt, a blogban is említett Bohém Boogie formációs tánccsapat tagjai voltunk, ők is jól ismerték egymást, jóban voltak, de azért én voltam az összekötő kapocs. Az volt az első közös nyaralásunk, de nagyon jól kijöttünk egymással, pedig voltak kalandjaink az út során.

Ezen a nyaraláson sokszor előléptem magyar-magyar tolmáccsá. Ebből lett mára „legenda”. Ugyanis egy idő után már röhögtünk, amikor ők ketten beszélgettek, próbálták megmagyarázni egymásnak, amit épp gondolnak, szinte vitatkoztak, mikor én közbeszóltam: „Szerintem ugyanazt mondjátok. Móni szerintem ezt úgy érti, hogy …, Peti pedig úgy, hogy…” Elmondtam tartalmilag ugyanazt, amit ők, csak más szavakkal, azaz fordítottam magyarról magyarra, mire ők mindketten helyeseltek, hogy „igen, tényleg így értettem” és rájöttek, hogy tényleg ugyanazt mondták.

Ezen a nyaraláson ez mindennapos volt és azóta is mindig felemlegetjük, valahányszor a táncos társaságban újra magyar-magyar tolmácskodok. Mert erre azóta is szükség van! Ugyan ha nem tenném, akkor sem lennének nagy viták, annál szelídebb a csapat, legfeljebb kellemetlen érzéseket hagyhatna a meg nem értettség. De ha van rá egyszerű ellenszer, miért ne használjuk? Nem igaz? :)

Mióta coacholok, különösen feltűnt, hogy mennyiszer nem ugyanazt értjük szavakon. Alapszavakon is! Néha szükségünk volna magyar-magyar tolmácsra a mindennapjainkban! Mennyi vitát, veszekedést, félreértést, fölösleges szócsatákat spórolhatnánk meg vele! Akarsz te is magyar-magyar tolmács lenni? Nem kell hozzá nyelviskolába járni, csak olvass tovább! :)

Sok munka = eredmény?

A 2013-as tanácsadói konferencián Fodor Valéria előadásában tette fel ugyanezt a kérdést, melyhez egy OECD kutatási eredményt is mellékelt:

Amint látszik, az országonkénti éves munkaórák mennyisége nem függ össze az országok teljesítményével. (Bár a GDP-t sokszor az országok jóllétének mutatójaként emlegetik, a teljesítményt méri – még ha nem is pontosan, – hiszen az a végső felhasználásra szánt termékek és szolgáltatások összességének értéke.)

Országok szintjén tehát egyértelműen kimutatható, hogy a sok munka NEM egyenlő az eredménnyel. És mivel az országok eredménye sok-sok egyéni eredményből tevődik össze, nagy általánosságban elmondható ez az egyéni teljesítményekre is. Egyetértesz?

Kinek volna több joga panaszra?

Gondolkoztál valaha azon, hogy mi lett volna, ha karok nélkül születsz? Vagy lábak nélkül? Vagy ha egy betegség vagy baleset következtében veszíted el végtagjaid valamelyikét?

Bohém Boogie

Bevallom, nekem volt már eszemben ilyen gondolat. Leginkább akkor, amikor intenzíven táncoltam a Bohém Boogie tánccsapat tagjaként. És leginkább ebben az összefüggésben: „Én nem bírnám ki tánc nélkül!” Aztán általában rögtön meg is állapodtam magammal: hallottam már a kerekesszékes tánccsapatról: akkor is lenne megoldás! Persze nem ugyanaz, de mekkora nagy lehetőség abban az átlagostól eltérő állapotban. Hála Istennek, azóta sem történt velem semmi, ami elvehetné tőlem a tánc örömét. Nekem az élet más területein kell megküzdenem nehézségekkel.

Nick Vujicic-nak se keze, se lába. Így született. Talán hallottál róla, hogy a múlt hét végén Magyarországon járt és több helyen is tartott előadást. Nekem is volt szerencsém jelen lenni az egyiken. Elmesélte, hogy a szülei nagyon szerették és mindig is egyenrangúként kezelték. De amikor bekerült az iskolába, mindenki őt csúfolta. Karokért és lábakért imádkozott. Aztán egy ponton úgy érezte, nem bírja tovább. Véget akart vetni az életének. Bele akarta fojtani magát 15 cm vízbe! Micsoda elkeseredés! Volt már ilyenben részed neked is? Mert lehet, hogy van kezed és lábad, de neked is lehettek, lehetnek kilátástalan időszakok az életedben. Mit szoktál ilyenkor tenni?

Mit tett Nick?

Segítség! Hová tűnnek az álmaim? – nem csak nőknek!

Véletlenek, vagy sokkal inkább a Jóisten keze nyomán belecsöppentem Vida Ágnes könyvbemutató sorozata tatai rendezvényének a szervezésébe: Üzletanyu születik

Ágiról kb. két éve hallottam először, az utóbbi hónapokban pedig mindenfelől a nevébe ütköztem. Gyakorlatilag azt is mondhatnám, egyenes út vezetett ahhoz, hogy egymásba botoljunk. :)

Ági már sokaknak segített babanevelési témákban, illetve abban, hogyan lehet gyermekek mellett is megállni a helyünket a munkaerőpiacon – valahogyan másképp, mint ami az embereknek általában először az eszébe jut.

Ági ugyan nem coach, de az a fajta pszichológus, aki jövőbe tekint, aki téged is előre visz lelkesedésével, látásmódjával, ötleteivel. Tehát coaching szemléletmódot képvisel. :)


Kihívások gyermekekkel

Olvasd tovább, ha neked is jól jönne a segítség, hogy egy nagy lépést tégy az álmaid felé!

Én és a keresztfiam

A hóvihar margójára

Azt gondolom, hogy nem szabad szó nélkül elmennem a hétvégi események mellett, mert sok tanulsága van. (Erről a hétvégéről beszélek: 2013. március 14-17-ei hóátfúvásos időjárás.)

Én ugyan szerencsére nem ültem éppen sem kocsiban, sem vonaton, utazni sem terveztem egész hétvégén, így akár az is lehetett volna, hogy meleg szobámból gyönyörködöm a havas kilátásban, csodálkozom a szél erején és esetleg nem is tudok róla, hogy mi történik néhány kilométerre tőlem. De másképp alakult.

Húgomnak városon belül el kellett mennie és az extrém időjárási körülmények közötti vezetésben jártasabb barátunk vitte el. Hazaérve ő mesélte, hogy a város 4 sávos főútján kétoldalt végig kamionok vesztegelnek. Nosza, kimentünk teát osztani, de nem ez a lényeg. A bajba jutottakkal való rövid beszélgetések és a látvány felkeltette az érdeklődésünket. Hazaérve a neten tájékozódtunk ezerrel, hol és mire lenne még szükség, mit tudunk mi tenni. Újabb akcióba is kezdtünk, és nagyon jó érzés volt! De most ez sem lényeges. A lényeg az, hogy azóta is bújom az ezzel kapcsolatos híreket, cikkeket, a Facebookon terjedő megjegyzéseket, blogbejegyzéseket (ez tetszett a legjobban), felhívásokat, köszöneteket, ócsárlásokat – miközben van saját tapasztalatom is, még ha csak minimális is. No meg itthon is szóba kerül a téma.

És körülbelül aszerint, hogy éppen mit olvasok, hallok, ide-oda billeg egy kicsit a véleményem, mint ahogy a mérleg nyelve, mielőtt az egyensúlyi pontba ér. Most már egyensúlyban vagyok, ezért születik ez a bejegyzés most. :)