Fél éve már, hogy
arról írtam nektek, újra kimentem Londonba, sok-sok tervvel.
Ígértem sok blogbejegyzést, Facebook posztot, új honlapot. Aztán jól eltűntem…
Ezért most bocsánatot kérek! Hiába kérdeztetek többen is, híreket csak az
anikolondonban blogomban olvashattatok.
(Persze ott is van olyan, amely akár ide is átkerülhetne, mint például
a szülinapomról szóló.
Olvastad?)
Természetesen ennek is megvan a magyarázata. Nagyon
egyszerű: elszámoltam magam. Vagy úgy is mondhatom, naiv voltam. Ha még jobban
szeretném ostorozni magam, akkor azt is mondhatnám, nem ismerem eléggé magam.
De miért tenném? Miért akarnám a negatívumokat kiemelni? Amikor azt is
mondhatnám: más feladatokat szánt nekem erre az időre a Jóisten. Azt is
kiemelhetném, hogy mi volt az, amire nem számítottam, de megkaptam. És ezt meg
is teszem!
Kaptam ismét életrevaló élményeket. Fantasztikus új
ismeretségeket, azt is mondhatom, barátokat. Megerősödött hitet. Riport-lehetőségeket. (Katt
ide és
ide, hogy meghallgasd őket.) Kaptam coaching ügyfeleket és
érdeklődőket odakint is. Továbbképzési lehetőségeket. Fejlődési lehetőségeket.
Sok-sok tanulást. Rengeteget tanultam. Magamról, a coachingról és arról is,
hogyan tudom a lehető legjobban átadni nektek mindazt, amit tudok.
Hatalmas tettvágy égett bennem, mielőtt hazajöttem. Mert
igen, már újra itthon vagyok! :) Olyan akarás, görcsösség, „nem-tudok-a-fenekemen-ülni-és-várni-hogy-végre-újra-100%-ig-a-coachingra-koncentrálhassak”-érzés,
hogy egy
aranyos kis betegség(/állapot?) miatt