Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2013. június 5., szerda

Árvíz – Jobb félni, mint megijedni?



A márciusi hóhelyzet után ismét összefogásra késztet bennünket a természet. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem most mindenki bizonyítja, egytől-egyig, hogy sokat tanult mind a hóhelyzet, mind a korábbi árvizek és egyéb természeti katasztrófahelyzetek tapasztalatából.


Jobb félni, mint megijedni?


Fotó: Tatai Lövészdandár
Persze az is igaz, hogy a hóhelyzetnél talán könnyebb előrelátni egy árvizet, hiszen az több száz kilométerre tőlünk indul és sokkal kiszámíthatóbban ide is ér. De lehetne akár legyintve elmenni mellette: „túléltünk már párat”.
Most viszont azt látom, hogy szervezetten, összefogással és legfőképpen jó kommunikációval teszi mindenki a dolgát.
Hallottam már ugyan olyan megjegyzést is valamely folyó-közeli lakótól, hogy „lehet, hogy csak a média fújja fel, hogy ez az évszázad árvize”, de azért ő is teszi, amit megtehet és amit kérnek tőle.
Mert néha tényleg jobb félni, mint megijedni.

Gondoljunk csak bele a hóhelyzet közben és után megjelent rosszalló, lehúzó, egymást szidó bejegyzésekbe, megjegyzésekbe. Azok nem születhettek volna meg, ha a média akkor is az évszázad hóviharáról beszél. Persze lehet, hogy születtek volna mások, mert mindig akad, aki csak az alkalomra vár, hogy valakit hibáztasson, szidjon vagy lejárasson.
Ha a média kommunikációja akkor is az évszázad hóviharáról beszélt volna már előre, vajon hallgattunk volna rá? Vajon akkor senki nem indul útnak? Akkor meg lehetett volna előzni a negatív felhangokat?

A tapasztalatok feldolgozása segíti a jövőbeli hasonló helyzetekben a gyors és megfelelő intézkedést. Ezért van a hasznunkra. Nem csak árvíz és hóvihar idején, hanem a saját életünkben is. Elrontottál valamit? Már nem lehet meg nem történtté tenni? Nem lehet „visszaszívni” a megbánt szavakat? Nem lehet visszaforgatni az idő kerekét? Akkor nézz előre! Vond le a tanulságokat és készítsd el a saját „akciótervedet” hasonló esetekre!

Én csak azt remélem, hogy ha a Jósiten megkegyelmez nekünk és mégsem az évszázad árvize közeleg, akkor utólag is eszünkbe jut a hóhelyzet tanulsága:
Jobb félni, mint megijedni!




Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
 
+36-20-421-1371
aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko
  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése