Azt
gondolom, hogy nem szabad szó nélkül elmennem a hétvégi események mellett, mert
sok tanulsága van. (Erről a hétvégéről beszélek: 2013. március 14-17-ei hóátfúvásos időjárás.)
Én ugyan
szerencsére nem ültem éppen sem kocsiban, sem vonaton, utazni sem terveztem
egész hétvégén, így akár az is lehetett volna, hogy meleg szobámból gyönyörködöm
a havas kilátásban, csodálkozom a szél erején és esetleg nem is tudok róla, hogy
mi történik néhány kilométerre tőlem. De másképp alakult.
Húgomnak
városon belül el kellett mennie és az extrém időjárási körülmények közötti
vezetésben jártasabb barátunk vitte el. Hazaérve ő mesélte, hogy a város 4 sávos
főútján kétoldalt végig kamionok vesztegelnek. Nosza, kimentünk teát osztani,
de nem ez a lényeg. A bajba jutottakkal való rövid beszélgetések és a látvány felkeltette az érdeklődésünket. Hazaérve a
neten tájékozódtunk ezerrel, hol és mire lenne még szükség, mit tudunk mi
tenni. Újabb akcióba is kezdtünk, és nagyon jó érzés volt! De most ez sem
lényeges. A lényeg az, hogy azóta is
bújom az ezzel kapcsolatos híreket, cikkeket, a Facebookon terjedő megjegyzéseket,
blogbejegyzéseket (ez tetszett a legjobban), felhívásokat, köszöneteket, ócsárlásokat –
miközben van saját tapasztalatom is, még ha csak minimális is. No meg itthon is
szóba kerül a téma.
És körülbelül
aszerint, hogy éppen mit olvasok, hallok, ide-oda billeg egy kicsit a véleményem,
mint ahogy a mérleg nyelve, mielőtt az egyensúlyi pontba ér. Most már egyensúlyban
vagyok, ezért születik ez a bejegyzés most. :)
Az az
igazság, hogy nekem azok a bejegyzések, megjegyzések tetszettek a legjobban és
Facebook oldalamon is ezekből osztottam meg párat, amelyek:
-
a tényekre szorítkoztak, akár saját élmény
kapcsán, vagy
-
a jövőre nézve levonható, előrevivő, megoldást
kereső összefoglalást tartalmaztak, vagy
-
az emberek összefogását emelték ki.
Mert hova vezet, ha a másikat szidjuk? Legyen az a helyzet,
a miniszterelnök, a belügyminiszter, vagy bárki más.
És hova vezet, ha istenítjük azt, aki lehet, hogy nagyon
okosakat mond, hogy mit kellett volna tenni, de büntetést adna annak, aki nem
úgy tett – mindezt utólag, viszont még a baj teljes elhárítása előtt? Vajon a
baj bekövetkezte előtt is tudta már azt az „okosat”? Akkor miért nem akkor
mondta?
Vajon ugyanazon és ugyanannyi információ alapján mond
véleményt, mint a másik? Lehet, hogy ő tud valamit, amit mi nem, de aminek
nagyon nagy jelentősége van az eredmény szempontjából?
Nem szeretnék ezekre a kérdésekre
választ adni, csak azt kérem, gondolkozz el rajtuk – de őszintén! Lehet, hogy
más szögből nézve ugyanazt a dolgot, mást látunk?
Én, személy szerint
azt remélem, hogy egyre többen vonják le azt a tanulságot, hogy ha HELYZET
közben ők maguk is teszik, amit tehetnek ÖNMAGUKÉRT ÉS EGYMÁSÉRT, anélkül, hogy kérnék őket, anélkül
hogy másra mutogatnak és másra várnak, utána pedig egyre többen
dobják össze tudásukat, tapasztalataikat, ötleteiket egy következő, hasonló
helyzet elkerülése érdekében, a tanulságokra és a KÖZ érdekére, nem a kritikára
és az önérdekre összpontosítva, na akkor tudunk fejlődni és akkor találjuk meg
a boldogsághoz vezető utat.
És azt is remélem, hogy az elmúlt napokban tapasztalt összefogás kitart még egy darabig és átgyűrűzik a mindennapjainkba. Kisközösségeinkbe, párkapcsolatainkba, családjainkba, munkahelyünkre, szomszédjaink és az ismeretlenek felé, meg ország és világ szinten is. Mert a nagy dolgok is kis dolgokból tevődnek össze. Én ezért dolgozom! :)
És azt is remélem, hogy az elmúlt napokban tapasztalt összefogás kitart még egy darabig és átgyűrűzik a mindennapjainkba. Kisközösségeinkbe, párkapcsolatainkba, családjainkba, munkahelyünkre, szomszédjaink és az ismeretlenek felé, meg ország és világ szinten is. Mert a nagy dolgok is kis dolgokból tevődnek össze. Én ezért dolgozom! :)
Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
+36-20-421-1371
coach, piac- és közvéleménykutató
+36-20-421-1371
aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko
Skype: iranytuaniko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése