A hóvihar margójára

Azt gondolom, hogy nem szabad szó nélkül elmennem a hétvégi események mellett, mert sok tanulsága van. (Erről a hétvégéről beszélek: 2013. március 14-17-ei hóátfúvásos időjárás.)

Én ugyan szerencsére nem ültem éppen sem kocsiban, sem vonaton, utazni sem terveztem egész hétvégén, így akár az is lehetett volna, hogy meleg szobámból gyönyörködöm a havas kilátásban, csodálkozom a szél erején és esetleg nem is tudok róla, hogy mi történik néhány kilométerre tőlem. De másképp alakult.

Húgomnak városon belül el kellett mennie és az extrém időjárási körülmények közötti vezetésben jártasabb barátunk vitte el. Hazaérve ő mesélte, hogy a város 4 sávos főútján kétoldalt végig kamionok vesztegelnek. Nosza, kimentünk teát osztani, de nem ez a lényeg. A bajba jutottakkal való rövid beszélgetések és a látvány felkeltette az érdeklődésünket. Hazaérve a neten tájékozódtunk ezerrel, hol és mire lenne még szükség, mit tudunk mi tenni. Újabb akcióba is kezdtünk, és nagyon jó érzés volt! De most ez sem lényeges. A lényeg az, hogy azóta is bújom az ezzel kapcsolatos híreket, cikkeket, a Facebookon terjedő megjegyzéseket, blogbejegyzéseket (ez tetszett a legjobban), felhívásokat, köszöneteket, ócsárlásokat – miközben van saját tapasztalatom is, még ha csak minimális is. No meg itthon is szóba kerül a téma.

És körülbelül aszerint, hogy éppen mit olvasok, hallok, ide-oda billeg egy kicsit a véleményem, mint ahogy a mérleg nyelve, mielőtt az egyensúlyi pontba ér. Most már egyensúlyban vagyok, ezért születik ez a bejegyzés most. :)

Az az igazság, hogy nekem azok a bejegyzések, megjegyzések tetszettek a legjobban és Facebook oldalamon is ezekből osztottam meg párat, amelyek:

-          a tényekre szorítkoztak, akár saját élmény kapcsán, vagy

-          a jövőre nézve levonható, előrevivő, megoldást kereső összefoglalást tartalmaztak, vagy

-          az emberek összefogását emelték ki.

Mert hova vezet, ha a másikat szidjuk? Legyen az a helyzet, a miniszterelnök, a belügyminiszter, vagy bárki más.

És hova vezet, ha istenítjük azt, aki lehet, hogy nagyon okosakat mond, hogy mit kellett volna tenni, de büntetést adna annak, aki nem úgy tett – mindezt utólag, viszont még a baj teljes elhárítása előtt? Vajon a baj bekövetkezte előtt is tudta már azt az „okosat”? Akkor miért nem akkor mondta?

Vajon ugyanazon és ugyanannyi információ alapján mond véleményt, mint a másik? Lehet, hogy ő tud valamit, amit mi nem, de aminek nagyon nagy jelentősége van az eredmény szempontjából?

Nem szeretnék ezekre a kérdésekre választ adni, csak azt kérem, gondolkozz el rajtuk – de őszintén! Lehet, hogy más szögből nézve ugyanazt a dolgot, mást látunk?

 

Én, személy szerint azt remélem, hogy egyre többen vonják le azt a tanulságot, hogy ha HELYZET közben ők maguk is teszik, amit tehetnek ÖNMAGUKÉRT ÉS EGYMÁSÉRT, anélkül, hogy kérnék őket, anélkül hogy másra mutogatnak és másra várnak, utána pedig egyre többen dobják össze tudásukat, tapasztalataikat, ötleteiket egy következő, hasonló helyzet elkerülése érdekében, a tanulságokra és a KÖZ érdekére, nem a kritikára és az önérdekre összpontosítva, na akkor tudunk fejlődni és akkor találjuk meg a boldogsághoz vezető utat.
És azt is remélem, hogy az elmúlt napokban tapasztalt összefogás kitart még egy darabig és átgyűrűzik a mindennapjainkba. Kisközösségeinkbe, párkapcsolatainkba, családjainkba, munkahelyünkre, szomszédjaink és az ismeretlenek felé, meg ország és világ szinten is. Mert a nagy dolgok is kis dolgokból tevődnek össze. Én ezért dolgozom! :)

Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató

+36-20-421-1371

aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko