Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2014. július 15., kedd

Mit jelent számomra az önismeret? - és egyéb csemegék



Tegnap írtam arról, hogy 5 bloggertársam is díjazta a blogom a Liebster award-dal. Abból a bejegyzésből kiderül, hogy kik és miért tartottak érdemesnek a díjra és az is, én kiknek adtam tovább.
A díj együtt jár néhány kérdéssel, amelyet az ajándékozó tesz fel a megajándékozottnak. Ma megismerhetitek a nekem szegezett kérdéseket és a válaszaimat, valamint azt is, hogy ti hogyan nyerhettek mindezzel!


 „Boldoganyu”, azaz Veres-Lukács Lilla kérdései:

Mit jelent számodra az önismeret? Fontosnak tartod?

Az önismeret a munkám alapja. Egy olyan dolog, ami sohasem lehet 100%-osan sem az enyém, sem a tiéd. Ugyanakkor annak vágya nélkül, hogy ezt tökéletesen megszerzem, sohasem lennék képes másoknak adni. Bár senki sem azért jön el hozzám, hogy az önismeretében fejlődjön, de mindenki úgy távozik, hogy közel kerül a 100%-hoz. Ugye kiderült, hogy mennyire fontosnak tartom? ;)

Ha találkoznál gyermekkori önmagaddal, mit tanácsolnál neki?

No, ez számomra nem egyszerű kérdés. Leírtam 1-2 dolgot, elgondolkozva azon, hogy most mit tennék másként, de aztán mindegyiket kitöröltem. Egyrészt azért, mert egyik sem lenne minden helyzetben használható, másrészt azért, mert most úgy látom, hogy ezek a dolgok mind-mind szükségesek voltak ahhoz, hogy azzá az emberré váljak, aki most vagyok. És aki most vagyok, az az ember a helyén van!
De azért elmélkedés közben mégiscsak eszembe jutott valami: „Merj változni és változtatni!” Ezt örökérvényűnek tartom magam és mások számára is.

Hová szeretnél eljutni fél év, 5 év, 10 év múlva?

Azon dolgozok, hogy fél év múlva megsokszorozzam azok számát, akiknek segíthetek megtalálnia az útját és megvalósítania a feladatait, miközben én is megmaradok az Istentől számomra rendelt úton.
5 év és 10 múlva még több embernek szeretnék adni – már új utakon is járva egy szerető családdal a hátam mögött, akiket én is maximálisan támogathatok. De el tudom fogadni azt is, ha Isten más irányba terel addigra.

Mi az a tulajdonság, amit a legnehezebb elfogadnod másokban?

Azt hiszem, a kifogáskeresést. De vannak módszereim arra, hogy azt a kitartást, ami ehhez kell, átforgassuk az előremutató lépésekhez szükséges kitartássá. ;)

Mi az a tulajdonság, amit a legjobban kedvelsz magadban?
Hogy képes vagyok észrevenni az összefüggéseket és a kis dolgokból egy nagy egészet összeállítani.



"HarmadikSzivárvány", azaz Deákné Patyi Ilona kérdései:

Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

Az egyetlen, amire emlékszem, hogy mondtam, úgy 6-8évesen, az a pincér. Azóta sem értem, hogy miért. :)

Szerinted mi az a dolog, ami minden nőben megváltozik, amikor Anya lesz?

Ezt az érzést én magam még nem ismerem, de a környezetemet figyelve azt gondolom, az értékrendje mindenkinek megváltozik abban a pillanatban. Kinek így, kinek úgy…

Szerinted mi az, amit elsősorban meg kell tanítanunk gyerekeinknek, hogy ebben az átalakuló, változó világban boldog felnőttként éljenek majd?

Az, hogy hogyan tudnak folyamatosan alkalmazkodni a változásokhoz, kihozni belőlük a legjobbat, sőt, adott esetben a változások elé menni. És ezt nem csak nekik kell megtanítanunk, mi magunk is meg kell tanuljuk. Ettől olyan nagy kihívás mindez. De ha olvastátok a korábbi válaszaimat, láthatjátok, hogy én vagyok az élő példája annak, hogy igenis lehetséges ezt megtanulni, felnőttkorban is!

Melyik a kedvenc évszakod, és miért?

Hadd áruljam, mi suhant át a fejemen, a kérdés olvastán: A tavasz. Nem, az ősz. Nem, a nyár. Nem, a tél. :)
Mindegyiket szeretem valamiért. De talán a tavasznak szoktam örülni a legjobban. A sok nyiladozó virágnak, az egyre több világosságnak, az egyre melegebb napoknak.


"KrisztaDesign", azaz Ménesi Krisztina kérdései:

Hogyan ismerkedtél meg azzal a tevékenységgel, amivel ma már profi szinten foglalkozol?

Az első emlékem egy nyílt nap, amelyet az a CoacOK Szakmai Szövetsége szervezett, amelynek ma már én is tagja vagyok. Mint szövetségünk nyílt napján, ezen is részt lehetett venni egyéni coaching üléseken. Az a fél óra annyira meggyőző volt a maga egyszerűségével és természetességével, hogy egyrészt segített egy kicsit megismerni magam, másrészt abban, hogy rájöjjek, én is ezzel szeretnék foglalkozni.

Mi segített át a kezdeti (esetleges) kudarcokon?

Kezdetben nem voltak kudarcaim. Vitt a lelkesedés, majd a sikerek. Aztán volt egy kis megtorpanásom, amikor Londonban nem tudtam annyi időt szentelni a coachingnak. Ezen a korábbi sikereim tudata, valamint a világosan megfogalmazott céljaim segítettek át.

Mennyire népszerű a tevékenységed napjainkban?

Maga a coaching, abból is a life coaching egy eléggé ismeretlen terület még hazánkban, így a népszerűsítésén még nekem is sokat kell dolgoznom. De szerencsére egyre több ember ismeri, ismerheti meg ezt a nagyszerű lehetőséget ahhoz, hogy a világ követelményeinek megfelelő gyorsasággal találjon megoldást a problémáira vagy az előtte álló kihívásokra.

Hogyan inspirálódsz?

Könyvekből, tanfolyamokból, beszélgetésekből, magányos sétáimból, az imádságokban, alvás előtt és után, merengve ücsörögve a vonaton, egyszemélyes számítógépes játék közben (2048 a neve – erről fog szólni a következő bejegyzésem!)

Miért szereted ezt a tevékenységet?

Azért, mert a coaching nem tolakszik és éppen ezért a leghatékonyabb segítség abban, hogy megoldást találj. Azért, mert a coaching folyamat során én csak egy jelzőlámpa vagyok, aminek a fényénél képes vagy felismerni mindazt a tudást, tehetséget, tapasztalatot és lehetőséget, amid már most megvan ahhoz, hogy megtaláld a megoldást. Azt a megoldást, ami igazán a tiéd. Amivel elindulsz és beindulsz és amit magadénak érzel.


A„Boldoguljunk” blog szerzője, azaz Boros Bernadett kérdései:

Mi volt életed eddigi legjobb döntése?

Az, hogy kimentem Londonba és ott elmentem az Angliai Magyar Református gyülekezetbe. No meg az is, hogy nem maradtam kint. Mert nekem itthon van dolgom – azzal a tudással, amit onnan is hozok.

Mit szeretnél még elérni az életben?

Hú, sok mindent. Pl: hogy igazi társa lehessek a férjemnek és jó anyja a gyermekeimnek. Aztán azt, hogy coach-ként és egyéb tevékenységeimben egyaránt olyan pozitív változásokhoz segíthessek hozzá sok-sok embert, amelynek segítségével ők is megtapasztalhatják Isten kegyelmét.

Melyik a kedvenc napszakod, és miért?

Az este. Mert az valahogy mindig olyan vidám. :)

Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Sétával, tánccal, beszélgetéssel, olvasással és néha coachinggal ;)


Deák Zsuzsanna és a Teatro Társulat díja mellől elmaradtak a kérdések, de talán ők is szívesen olvassák a többieknek adott válaszaimat. :)


És akkor a Nem Mindennapi Nyeremény!

Azok között, akik tippelnek arra, hogy melyik kérdésnek örültem a legjobban, egy teljes, 5 alkalmas coaching folyamatot sorsolok ki! Részletek és tippelés a Facebook oldalamon.
Kattints és tippelj te is, hogy a változás, amire vágysz, már most elkezdődhessen az életedben: https://www.facebook.com/IranytuCoaching



Ha pedig helyettem inkább önmagadat szeretnéd megismerni, keress az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Széles Anikó
Iránytű Coach - a szellemi edző

+36-20-421-13-71
aniko.szeles@gmail.com
https://www.facebook.com/IranytuCoaching


Frissítés:
A játék időközben lezárult. Köszönöm a tippelőknek a részvételt!
Ha te lemaradtál róla, nyerj inspiráló felismeréseket azzal, hogy magad is megválaszolod a kérdéseket, amelyeket én fentebb megválaszoltam és amelyeket én tettem fel blogger-társaimnak. Utóbbiakért kattints ide:
http://iranytucoaching.blogspot.hu/2014/07/5-szoros-dijazott-lettem-amivel-te-is.html

A kérdések jelentőségéről, erejéről és a coachingban elért hatásairól pedig itt olvashtasz: http://iranytucoaching.blogspot.hu/2014/07/a-kerdes-aminek-legjobban-orultem.html