Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2013. március 7., csütörtök

Neked is volt már konfliktusod?



…vagy talán most is van olyan, akit kerülsz, vagy legszívesebben kerülnél? Vagy aki téged kerül? Akivel a kívántnál több a vitátok? Akivel nem értitek meg egymást? Akivel többször értitek félre egymást, mint ami egy kiegyensúlyozott kapcsolathoz szükséges? Vagy akivel szeretnél jobb kapcsolatot kialakítani, mint amiben most vagytok? Vagy valaki, akit szinte már el is felejtettél, mert valamikor régen úgy összevesztél vele, vagy ő veled, hogy azóta sem tudsz róla?

Ha nincs ilyen, akkor neked birkatürelmed van és nagyon megbocsátó vagy? Nem véletlen a kérdőjel, mert ha egészen őszinte vagy magadhoz, lehet, hogy te is találsz olyan emberi kapcsolatot az életedben, amely talán azért nem lett szorosabb, mert másképp gondolkodtatok a világról és inkább a konfliktusmentes szétválást választottátok. Talán nem is a türelem és a megbocsátás indokolja, hogy nincsenek konfliktusaid, hanem a konfliktuskerülés?



Megoldást keresel?


Igazából mindegy is, hogy mi van a háttérben. A lényeg az, hogy téged zavar-e a kapcsolat milyensége az embertársaddal. Pároddal, gyermekeddel, szülőddel, nagyszülőddel, testvéreddel, unokatestvéreddel, sógoroddal, sógornőddel, anyósoddal, apósoddal, nagynénivel, nagybácsival, és még sorolhatnánk a rokonok hadát.
Vagy a munkatársaiddal, üzletfeleiddel, ügyfeleiddel, partnereiddel a munkahelyeden; régi vagy jelenkori, vélt vagy valós barátokkal, haverokkal, a társakkal a klubban/társaságban, ahova lejársz, szóljon az a találkozás bármiről is.

Vagy zavar-e, hogy többször is ugyanabba a folyóba lépsz, azaz hasonló szituációba kerülsz? Hogy mindig hasonló típusú emberrel van konfliktusod? Vagy hasonló élethelyzetben kerülsz konfliktusba másokkal? Esetleg saját magaddal? Vagy úgy érzed, hogy mindig te vagy az, aki mindenkinek megbocsát, aki mindenkinek jót akar, aki mindenkivel jót tesz, téged pedig mégis mindig mindenki megbánt és te pedig ott maradsz a rossz érzésekkel?


(Megmondom őszintén, én szeretem a vitákat. Nem, nem a vitatkozást, nem a konfliktusokat. A vitákat. A szó legegyszerűbb, legtisztább, legőszintébb értelmében. Megvitatni valamit. Számomra az azt jelenti, hogy meg szeretnénk ismerni egymás álláspontját és szeretnénk meggyőzni a másikat az igazunkról. De ebben benne van az elfogadás képessége is. Annak a lehetősége, hogy kiderül, nem nekem volt igazam. Hogy a végén be kell ismerjem, tévedtem. Ne adj’ Isten, bocsánatot kell kérnem. Benne van a kölcsönös elfogadás, a megértés, az érdeklődés, a kíváncsiság, a fejlődés lehetősége. Számomra a legőszintébb, legtisztább, legmeghatározóbb vitákban semelyik fél nem önző. A legkevésbé sem.
Számomra a vita a kommunikáció egy fajtája. Amikor mindkét félnek határozott, de ellentétes véleménye van valamiről, de kompromisszumkészek. A megoldást keresik, a közös nevezőt és nem a győzelmet. Egy kis versenyszellem lehet benne ugyan, de az sokszor még jót is tesz az eredménynek. Mert kreatívvá tesz. :) Éppen ezért, jóízű vita csak akkor folytatható, ha mindkét fél ilyen elvekkel, célokkal és érzelmekkel áll bele a vitába. Minden más konfliktust okoz.
Egy ilyen, általam szeretett vitában mindkét fél tisztában van azzal, hogy a másik nem ellene van. Nem egyszer előfordult már velem, hogy egy-egy ilyen jóízű vita közben egy harmadik ember le akart minket állítani és mi, a vitapartneremmel egy emberként fordultunk felé: „Nem veszekszünk, vitatkozunk.” Mert igen, a vita hevében lehet, hogy felemeljük a hangunkat. Mert a vita, az általam hasznosnak vélt, fent leírt formája sem nélkülözi az érzelmeket. Csakhogy az érzelmek nem a partnerre vagy magunkra irányulnak, hanem a vita szellemiségére, „jóízűségére”. Egy külső szemlélő számára viszont csak a hangzavar tűnik fel és le szeretné csitítani a veszekedést.
Konfliktus alatt NEM az ilyen jóízű, előremutató, szellemi vitákat értem. 
Ahogy Robert Quillen mondta:
"
A vita - a tudás cseréje. A vitatkozás - a tudatlanságé.")



Változtatási lehetőségek

Milyen választási lehetőségeid vannak, ha változtatni szeretnél a kapcsolatotokon? Vagy a hozzáállásodon?

  • A legegyszerűbb ugyebár, ha kerülöm azt az embert, akivel konfliktusom van, vagy jó eséllyel lenne, illetve azt a szituációt, amely ellentétet szülhet. Ezt szokták úgy hívni, hogy „homokba dugja a fejét”.

  • Lehet azt is, hogy szidom a másikat, panaszkodok róla másoknak és a saját igazamat bizonygatom. Ha találok hozzá megfelelő jóbarátokat, hozzám hasonló gondolkodású embereket, vagy velem egy helyzetben lévőket, akkor jó eséllyel még támogatást is kapok, hogy tényleg én gondolom jól és a másik gonosz/hamis/buta/béna/befolyásolható/önző/lusta/stb.

  • Aztán az is előfordulhat, hogy elkezdem elemezni a helyzetet magamban, vagy akár a párommal, legjobb barátommal, lelki társammal: Vajon mit akar ezzel elérni? Miért akar kibabrálni velem? Hogy jön ő ahhoz, hogy …? Hogyan vehetem elejét? Hogyan tréfálhatom meg? Hogyan állhatok bosszút? Vagy finomabban: miért csinálhatta ezt? Mi lehetett a baja? Vajon milyen beidegződések/szokások/tulajdonság okozza, hogy ő így viselkedik? Stb.

  • Elgondolkozom azon, hogy miért érdemlem én ezt ki? Mi az, amiért már megint: velem csináltatják meg a piszkos munkát / engem tartanak rossznak, holott én csak magamat próbáltam megvédeni / nem mondanak el nekem semmit / kihasználnak / elkerülnek / kioktatnak / lenéznek / nagyképűnek tartanak /és ide mindenki beillesztheti a saját negatív érzéseit?


Mi a közös a fentiekben? Mit gondolsz? Mielőtt megadnám a választ, mondok még lehetőségeket:


  • Elgondolkozhatok azon is, hogy miben vagyok én a „hunyó”? Mi az, amiért az én hozzáállásom azt a reakciót váltotta ki a másikból, amit? Mi az, amivel „megengedtem” a másiknak, hogy velem csináltassa meg a piszkos munkát / engem tartson rossznak / ne mondjon el nekem semmit / kihasználjon / elkerüljön / kioktasson / lenézzen / nagyképűnek tartson /és a többi, és a többi, a problémánk szerint?

  • De elgondolkozhatok azon is, hogy mit tehetnék másképp, hogy olyannak lássanak, amilyennek én magamat? Hogy azt kapjam, amit szeretnék? Hogy megértsenek? Hogy elfogadjanak? Hogy azt tehessem, amit szeretnék? Hogy tudjak nemet mondani? És az elgondolkoznivalók tárháza itt is végtelen – a problémánktól függ.


No, sejted már, hogy mi volt a közös az első blokkban? Az, hogy az mind a másikról, vagy a körülményekről szólt. Ezzel szemben a második blokk a változásról, a változtatásról, a szándékainkról, a saját felelősségünkről, a megoldásról szól.

A legtöbbször, mielőtt elérünk a valóban tartós, megnyugtató, soha többé még csak belső konfliktust sem okozó megoldáshoz, végigjárjuk az összes szintet. De az hosszú idő és közben lehet, hogy fájdalmas veszteségek érnek. Elveszthetünk egy jóbarátot – nem fizikailag, lelkileg. Vagy a lehetőséget egy tartós és szeretettel teli házasságra. A gyermekünket. A testvérünket. Egy jó munkahelyet. Egy jó képességű munkatársat. Jó fizetést. Jó lehetőségeket az élettől.
Hogy ez ne történhessen meg, érdemes az utolsó szinten kezdeni: meglátni a saját felelősségünket minden olyan helyzetben, amiben akár külső, akár belső konfliktusunk van. Amiben vagy mással romlik meg a viszonyunk, vagy belső negatív érzéseink keletkeznek. És megkeresni azt a viselkedésbeli, hozzáállásbeli változást magunkban, amely előre visz. Még akkor is, ha mindig kettőn áll a vásár.
Mert mi a jobb: elveszteni valamit vagy valakit a makacsságunk miatt, vagy feladni a büszkeségünk és alázattal közelítve változtatni a viselkedésünkön és elnyerni a méltó jutalmat?


Saját példa

Én lehet, hogy elvesztettem egy jóbarátot, mert végigjártam ezeket a lépcsőket. Először inkább kerültem a találkozást, mert tudtam, nem tudnám elkerülni a konfliktust. Nem tudnék jóízű vitát folytatni, még ha ő alkalmas és hajlandó lenne is rá.
Aztán elkezdtem bizonygatni az igazam – még ha leginkább csak magam előtt is. Ez nem tartott olyan sokáig, máris elemeztem a helyzetet, mert én amúgy is egy olyan elemzős ember vagyok (kutató, ugyebár :) Miért volt olyan ő, amilyen? Miért úgy reagáltam én ezt le, ahogy?
Pár hónapja aztán eljutottam odáig, hogy már csak a saját felelősségem foglalkoztatott és az, mi a jó nekem abban, hogy így reagáltam, hogy így érzek, hogy idáig jutottunk. De ekkorra már 2 év eltelt. 2 év, tele nehezteléssel, a bizalom elvesztésével, amit akkor is nehéz helyrehozni, ha megvan hozzá az akarat. (Erre azért van egy nagyon jó módszer, az ÉFT, ajánlom szeretettel. Ez egy ingyenesen letölthető átfogó és praktikus könyv, amelyből könnyedén megtanulhatod: http://www.hosnok.hu/prezi/eft.pdf  ) És sok-sok változással. Bennem.
Már tudom, hogy mit tehetnék másképp, úgy, hogy nekem is jó legyen és a kapcsolatot se mérgezze meg. Kérdés, hogy az elég lesz-e? Ismerjük-e még hozzá egymást eléggé? Akarjuk-e még hozzá egymást és a kapcsolatot eléggé? Csak rajtunk múlik! Mindkettőnkön! De az biztos, hogy sok keserűséget megspórolhattunk volna, ha akkor ott, az elején legalább az egyikünk nem csak magára gondol.

Tudom azt is, hogy még egyszer nem fordulhat elő ilyen az életemben, mert már sokkal inkább tisztában vagyok magammal és azzal, hogy hasonló esetben mi az első és legfontosabb teendő: meglátni a saját felelősségem, a negatív érzéseim mögött a szándékom, hogy mit szeretnék/szerettem volna, ami azt a viselkedésemet indokolta és azt, hogy mit tehetek másképp. Lehet, hogy ekkor is változni fogok és lehet, hogy az a kapcsolat végét jelenti majd. De nem egy megmérgezett, rossz érzésekkel teli lezárást, hanem sokkal inkább egy szelíd elmúlást.


Egy ügyfelem visszajelzése

Végezetül álljon itt Brigi visszajelzése, akivel "bizonyos típusú" emberekkel való konfliktushelyzetek elhárításán dolgoztunk együtt. Ő így látta a folyamatot:

"Vázlatpontokba próbáltam szedni, hogy miben segített, vagy miben volt nekem új, amit csináltunk:
  • a folyamat végére más szemmel látom a munkatársam
  • azelőtt szinte semmi jót nem tudtam róla mondani, a coaching segített meglátni a jó tulajdonságait, olyan dolgokat, amikben hasonlítunk (amit régebben el sem tudtam volna képzelni :))
  •  jó volt, hogy nem a saját dühömmel, negatív érzéseimmel voltam/voltunk elfoglalva, nem arra fókuszáltunk, hogy miért váltja ki belőlem ezeket a negatív érzéseket, ellenállást, hanem rá, mint emberre
  • ez az egész olyan volt, mintha megtanított volna elfogadni őt

Köszi még egyszer a segítséget :) Sokat tanultam magamról és a munkatársamról és talán ez az, amiben ez különbözött a többi önismereti módszertől, amit eddig kipróbáltam, mert itt másról is tanultam valamit. Nem is keveset :)."


Sokszor egy külső szemlélő, egy totális kívülálló jobban tud segíteni abban, hogy megtaláld a megfelelő, előre mutató kiutat, a lehetőségeket. Ezt teszi a coach.


Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
 
+36-20-421-1371
aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko