Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2013. október 15., kedd

Csak másfél percet

Csütörtöktől rendesen lehűlt az idő, jó ha nap közben felkúszik 10 fokig a hőmérő higanyszála, viszont a fűtésünket még mindig nem sikerült megjavítani. Jelenleg 17 fokkal kell beérnem.
A 2 napja száradó ruháim még mindig kissé nedvesek, amely fokozza a hatást, így hát cselekednem kell: vasalok. :)

Ez kitűnő alkalom arra is, hogy a nap közben kapott előadás anyagot meghallgassam. Hát régen volt már valami ilyen erős hatással rám. Még biztosan sokszor előveszem és megosztom veletek is.



Én már megtapasztaltam, hogy Istennel járva mennyivel könnyebb az életem útja. Egyáltalán nem azért, mert elkerülnek a nehézségek, ez nagyon nincs így, hanem azért, mert teljesen másképp állok a dolgokhoz.
Ugyanakkor szívből ajánlom mindenkinek ezt az előadást. Akkor is, ha még nem találkoztál Istennel, akkor is, ha esetleg nem is akarsz, és természetesen akkor is, ha már most az ő útjain jársz. A mondanivalója, ha követed, a te életedet is megkönnyítheti akkor is, ha csak a "világi nyelven" megfogalmazott gondolatokat szívleled meg - még akkor is, ha továbbra is állítom, mert tapasztalatból tudom, hogy Istennel járva könnyebb az élet. De az úgysem parancsszóra történik, így sem nekem, sem az előadónak nem a "megtérítés" a célunk. De vigyázz, lehet, hogy Istené az lesz. ;)

Persze nem véletlen, hogy a coachingba sokszor hozok vallási portálról (alap)anyagot, mert Isten és Jézus tanításai örökérvényűek.

Íme az előadás. Azt kérem, csak másfél percre hallgass bele. De egy másodperccel se kevesebbre! :)
http://www.youtube.com/watch?v=np2uOa-kmq4


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése