Olvastam a minap ezt a cikket, amelyet egy „tanácsadó” írt arról, hogy szükség van-e a jelentkezéshez a fizetési igény megjelölésére az önéletrajzban. Nem tudom ugyan, hogy milyen tanácsadónak tartja magát a hölgy, úgy értem, hogy milyen terület tanácsadójának, de én „munkáltatói tanácsadónak” vagy hasonlónak gondolnám a cikk alapján– ha van ilyen kifejezés, ha nincs. :) Mert a cikk abszolút munkáltatói és nem munkavállalói oldalról szemléli a fizetési igény kérdését. Azt is úgy, hogy egy pillanatra sem kérdőjelezi meg a bevett magyar szokásokat.
Álljon itt az én véleményem, amely eléggé markáns, mert – megmondom őszintén – a cikkíró egyoldalú véleménye eléggé elragadtatta az érzelmeimet. Emiatt ez a bejegyzés inkább tanácsadósra, mint coaching szemléletűre sikeredett. De mivel ez egy blog, bízom benne, hogy megbocsájtjátok. :)
Mondd meg TE!?
Az egyik, amin mindig kiakadok, bár (egyelőre) nem tehetek ellene semmit, az az, hogy miért a munkavállalónak kellene megmondania már az elején a fizetést, amikor jelentkezési fázisban rettentően kevés infója van mind a cégről, mind a pozícióról.
OK, hogy vannak iparági átlagok, amik segítenek egy tól-ig határban, de vannak attól jelentősen eltérő kivételek is. Mindkét irányban. Honnan tudhatod, hogy nem az a cég képviseli épp a kivételt, amelyikhez jelentkezel? És iszonyatosan nehéz erről infót szerezni a rövid pályázási határidő alatt, főleg, ha nem multiról van szó. (Persze, tudok erre én is módszereket, de egyik sem tökéletes és mindegyik nagyon időigényes illetve mázli kategória.) És sajnos én kevéssé hiszek abban a tündérmesében, hogy ha egy cégnek ez egy annyira fontos szempont, hogy már az önéletrajzban kéri megjelölni, akkor akkor is megadná az eredeti, rád szánt összeget, ha kevesebbet mondasz, mint amennyit ő eredetileg gondol – még ha te is vagy a legjobb jelölt. Aki mégis megadná a magasabb fizetést, egyrészt tisztelet neki, másrészt akkor miért nem tudja az összeget már ő beleírni a pályázati anyagba? Ha úgysem alku tárgya részéről a fizetés, akkor miért ezen áll vagy bukik az én sikerem, mint pályázóé? A cégnél ott van minden infó, így ha a fizetés neki olyan fontos szempont, akkor szűrjön úgy, hogy már ne is jelentkezzen az, akinek az degradáló. Aki csak a fizetés reményében jelentkezik, de amúgy tök alkalmatlan, az pedig jó eséllyel úgyis kiszűrhető a CV alapján.
Amúgy ez nem utópia, nyugaton bevett gyakorlat.
Sőt! Én pl. mikor pályáztam egy külföldi állásra a szakmámban, aminél meg volt adva a lehetséges bér már az álláskiírásban egy viszonylag tág határban - 20-25%-kal volt több a felső határ az alsónál - és végül felvettek, akkor nemhogy az alsó határt ajánlották volna, de a felsőnél 10-12%-kal többet (a kisebb összeg a nettó különbsége, a nagyobb a bruttóé). Mert a végzettségem, tapasztalatom, tudásom, stb. több volt, mint amit eredetileg elvártak volna, de végülis úgy döntöttek, kellek nekik. És meg is fizették a többlet tudásomat. Pedig én elmentem volna kevesebbért is, amire minimum ráutaló magatartást tettem azzal, hogy jelentkeztem az állásra.
Én ezt a hozzáállást és gyakorlatot, sajnos, Magyarországon csak nagyon kivételes esetekben tartom elképzelhetőnek és semmiképpen sem azoknál a cégeknél, akik már a pályázati anyagban bérmegjelölést kérnek a jelöltektől.
Mindegy, csak munka legyen?
A másik „bajom”, hogy addig, amíg mi, munkavállalók úgy gondolkodunk, hogy „mindegy, ha kevesebbért, csak adjatok már valami munkát”, addig ne csodálkozzunk, hogy így is bánnak velünk a munkáltatók – tisztelet a kivételnek!
OK, tudom, hogy van olyan helyzet, amikor a megélhetés problémája annyira gúzsba köti a gondolkodásomat, a reményeimet, a jövőképemet, hogy csak azt látom: „tök mindegy, hogy mit, csak legyen munkám, különben nincs miből kenyeret vegyek, stb.” De akkor legalább azzal legyek tisztában, hogy ez egy szükséges rossz, egy muszájból meghozandó lépés, egy ÁTMENETI megoldás a helyzetre. Ismétlem: ÁTMENETI! Átmeneti. És abban a pillanatban, amint a „miből veszek kenyeret” terhe enyhült, kezdjek el azon gondolkozni, hogy akkor hogyan tovább. Hogyan térhetek vissza a rendes fizetéshez? Adott esetben a szakmámhoz? Hogyan tanulhatok ki vagy kezdhetek el egy másik szakmát jobb fizetéssel? És ne abban legyek kitartó, hogy önigazolásokat és kifogásokat gyártok, hogy miért kell nekem ezentúl már éhbérért dolgoznom. Legyek kitartó abban, hogy megoldást keresek! Járható utakat, amellyel újra emberhez méltó életem lehet.
Addig, amíg én úgy állok magamhoz, hogy „mindegy, hogy mit, hogyan és mennyit kell dolgoznom, csak adj legalább annyi pénzt, hogy minden nap tudjak enni egy karéj kenyeret” – kis sarkítással, remélem – addig milyen alapon várom el, hogy a munkáltató azt lássa bennem, akinek szívesen ad jó fizetést, mert amit a munkájával megtermel a cégnek, az sokkal többet ér?
Fordítva ülünk a lovon?
Az előzőekkel szorosan összefügg a harmadik szempontom: hogy fordítva ülünk a lovon. Ha én tudom, hogy ki vagyok, mit csinálnék szívesen, és mindaz, amit én tudok, az mennyit érhet a munkáltatónak, azaz tisztában vagyok az értékeimmel, akkor már nem úgy gondolok a lehetséges munkáltatóimra, mint aki alamizsnát ad nekem. Hanem úgy, mint partnerre. Akinek eladom a tudásom, tehetségem, képességem, tapasztalatom és az időm – pénzért, meg még több tudásért, tapasztalatért, lehetőségért cserébe.
Amikor már tisztában vagyok az értékeimmel, akkor a tudásom, tehetségem, képességem, tapasztalatom és az időm nem olyan vállalatnak akarom eladni, akinek a legfontosabb az, hogy mennyit kérek! Mielőtt még bármit is tudna arról, hogy ki vagyok…
És itt visszatérhetek az első szempontra: mennyivel előrébb tartanának a cégek és így az ország és a benne élő egyes emberek is mind, ha ezt a szemléletet szem előtt tartva az elsődleges szempont az lenne, hogy a jelentkező alkalmas-e a feladatra és a csapat tagja lenni (nem csak szakmailag!), majd amikor ez kiderült, egy alku során megegyeznének a pontos fizetésben. Amely függhet a hozzáadott értéktől, ha nem is egy havi teljesítménybér formájában, hanem pl. úgy, hogy más összegben állapodnak meg a próbaidőre és másról utána, vagy megállapodnak abban, hogy x idő múlva megkapja a magasabbat, ha az, amit termel, az legalább ennyi vagy annyi, vagy ilyen vagy olyan.
Tudom, – dolgoztam vezetőként egy nem mindennapi iparágban, – hogy nem mindig egyszerű ezt forintosítani, de valamilyen összehasonlítási alap mindig van! Különben honnan tudná a vezető, hogy az eredetileg gondolt bér az megfelelő-e?
Fizetési igényem nincs???
A teljesség kedvéért azt is meg kell jegyeznem, hogy mivel értek egyet: A bevezetőben ismertetett eset helytelenségének okával. (Amit viszont a cikk írója inkább csak sugallt.) Nevezetesen azzal, hogy egy ilyen mondat: „Fizetési igényem nincs.” azt sejteti, hogy a jelentkező „egyetlen és legfontosabb” szempontja, „hogy végre legyen munkája”. Lehet, hogy a pályázó tökre nem ezt értette alatta, de ezt sugallhatja. Sőt, kb. biztosra veheted, hogy az olvasó, legyen az tanácsadó vagy a leendő munkáltató, így fogja értelmezni, mert már rengeteg rossz példát látott.
De erre nem az a legjobb megoldás, amelyet a cikk javasol, hogy írd bele a pályázatodba a fizetési igényedet, hanem az, hogy légy egyértelmű!
Már több bejegyzésemben is hangsúlyoztam annak fontosságát – ugyan általában nem munkatémában – hogy mennyire fontos megpróbálni egy kicsit a másik fejébe is belelátni, a másik fejével is gondolkozni. (Pl. itt és itt.) Ahhoz, hogy egyértelmű lehess, ahhoz is ez kell. Gondold át, hogy amikor olvassák a mondataidat, akkor ők azt hogyan értelmezhetik – anélkül, hogy bármi többet tudnának rólad, mint amit leírsz! A legjobb, ha elolvastatod néhány emberrel, mielőtt átküldöd a pályázati anyagod. Ők hogyan látják? Hogyan értelmezik a mondataidat? (Ez nem csak a fizetési igényed esetében hasznos, hanem az önéletrajzod és motivációs leveled minden egyes mondatánál.)
Ha azt írod: „Fizetési igényem nincs.”, vagy akár egy kicsit egyértelműbben: „A fizetés számomra nem a legfontosabb szempont.”, azt ugye lehet úgy értelmezni, hogy „mindegy mennyiért, csak adj munkát”? Ha nem így van, de csak egy ember is így értelmezi, ráadásul jó eséllyel éppen az, aki elbírálja a további sorsod, akkor nem éri meg inkább kivédeni a félreértést? Légy tehát egyértelmű és ne arra fogd, hogy „de hát nekem tényleg mindegy, csak legyen már munkám!” – még akkor sem, ha ez is igaz. Persze ha tényleg csak ennyi a célod és szeretnéd is ezt kommunikálni, akkor ez a bejegyzés nem neked szól. De ha itt vagy, akkor szerintem te nem ebbe a kategóriába tartozol! ;)
No de mit tehetek én, a munkavállaló, amíg „nem ér ide a Nyugat”?
A cikk írója négy esetet sorol fel, hogy hogyan értelmezhetik, ha egyáltalán nem írsz a fizetési igényedről az írásbeli pályázatodban:
„1. figyelmetlen voltál, amikor olvastad a hirdetést”
„2. nem mered vállalni az elképzelésedet”
„3. fogalmad sincs, mit ér a tudásod-tapasztalatod”
„4. túlzottan óvatos vagy”
Az 1. esetet csak úgy tudod kivédeni, ha írsz róla! A többit pedig úgy, ha arról úgy írsz, hogy esélyt se adj arra, hogy az olvasóban bármelyik eset egyáltalán felmerüljön.
Azaz írj a fizetési igényedről, hogy jelezd: észrevetted, hogy ez a kérés, nem vagy figyelmetlen. De ne írj konkrét összeget, hanem egy olyan mondatot, amely egyértelművé teszi, hogy:
- mered vállalni az elképzelésedet!
- tökéletesen tisztában vagy a tudásoddal-tapasztalatoddal!
- csöppet sem vagy óvatos, sőt, igenis bátor vagy!
Milyen mondattal érheted el ezt?
Fogadni mernék, hogy rögtön ki fogod tudni találni, ha:
- valóban tudod/tudni fogod, hogy mi az elképzelésed
- ténylegesen tisztában vagy/tisztába kerülsz a tudásoddal/tapasztalatoddal
Ha ezt a mondatot le is írod, már a bátorságodat sem kell bizonyítanod!
Egy nagyon jó példát találsz a Facebook oldalamon egy kérdésemre adott válaszban, egyik olvasómtól, barátomtól, Dudás Emiltől: PÉLDAMONDAT
Érdemes benézni! :)
Ahhoz pedig, hogy ezt a két tényezőt valóban tudd, olvasd el korábbi bejegyzéseimet:
De a sorozat többi részében is találsz sok-sok hasznos ötletet, elgondolkoznivaló kérdést, információt.
Persze ha nem az önéletrajzban, akkor később mindenképpen szükséges lesz beszélned a fizetési igényedről. Hogy hogyan állapítsd azt meg, arról hamarosan írok. Nézz vissza!
Még két mondatával egyetértek az idézett cikknek:
„Ha kérdésed van ezzel, vagy általában az álláskereséssel kapcsolatban, merj segítséget kérni. A lenti elérhetőségeimen engem is megtalálsz, örömmel állok a Te rendelkezésedre is!”
De írhatsz itt a blogban és/vagy a Facebook oldalamon is: https://www.facebook.com/IranytuCoaching
Széles Anikó
coach, piac- és közvéleménykutató
coach, piac- és közvéleménykutató
+36-20-421-1371
aniko.szeles@gmail.com
Skype: iranytuaniko
Skype: iranytuaniko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése